Tudom, hogy röhejesnek tűnik, de életem eddigi leghosszabb távját futottam ma, ráadásul (számomra) kiváló időeredménnyel (16 km, 5,1 m/km). Az edzésterv szerint mostantól kell növelni a távot, méghozzá minden második vasárnap. Ma megvolt a 16, a jövő vasárnap egy tízes lesz a merschi Wanterlafon, majd március elsején 13, aztán nőnapon 19, majd azt követi egy újabb tízes, és végül a félmaraton. Közben keddenkét és (opcionálisan) csütörtökönként egy rövidebb táv, jellemzően 5-8 km. A mai eredmény azért remek, mert ha sikerül Lisszabonban is sikerül tartani ezt a tempót, akkor jóval két óra alatt megcsinálhatom.

A mai nap is hozott egy felfedezést. Eddig pörgős számokat hallgattam futás közben, ami kétféle eredményt hozott, esetenként átrántott a nehéz szakaszokon, máskor viszont nagyon rossz hatással volt rám. Az egyik hosszabb futásom alatt a Blade Trinity című vámpíros film soundtrackjét hallgattam, amitől olyan szívdobogást kaptam, hogy alig kaptam levegőt. Na ezt se mondom el az üzemorvosnak.
Viszont ma a "Mester és Margarita" hangjátékot vittem magammal, Latinovitssal, Darvassal, Básti Lajossal és Ruttkai Évával, és nem bántam meg. Olyan monoton tempót sikerült felvenni, hogy mire feleszméltem, már féltávnál jártam. Ráadásul olyan részletekre figyeltem fel a könyvből, amit folyton elfelejtek, pedig már többször olvastam. Lisszabonba is hangoskönyvet viszek majd, csak még nem tudom, hogy valami lazát (Sörgyári capriccio) vagy egy ütősebbet (Odüsszeia) válasszak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.