Van egy elméletem, ami az enyém. A nevemhez fűződik, tehát az én elméletem. Részleges válasz Orsoja kérdése, miszerint mitől könnyebb felfutni az emelkedőre mint más napokon. És megint a Trailt hozom elő. Vigyázat! Az elmélet teljességgel tudománytalan!

Az elméletem szerint (ami az enyém) a mi kocafutó szintünkön a szervezetünk (tüdőnk, érrendszerünk, izmaink, ízületeink) hozzá van szokva egy bizonyos terheléshez, amit ritkán lépünk túl. Az én esetemben ez 5-10 km futásnak (erdei vagy betonyos) felel meg, hetente átlagosan két alkalommal. Mivel még nem kezdtem el a félmaratonra való felkészülést, szisztematikus teljesítményjavító vagy kardioedzésről nem beszélhetünk. Namármost, ha egy-egy verseny alkalmával vagy a távot (állóképesség), vagy a tempót növeljük, esetleg nehezebb terepen futunk (kardio, mint a Trail esetében), akkor stressznek tesszük ki a szervezetünket. A szokásos terhelés túllépésével testünk mozgósítja tartalékait, elégeti a cukor- és zsírtartalékokat, endorfint és adrenalint termel a "túlélés" érdekében.

Az elméletem szerint (ami a nevemhez fűződik) az emberi test egy bizonyos ideig emlékszik ezekre a stresszekre és az azokra adott válaszra. Amikor tehát Orsoja felfutott az emelkedőn, akkor beindult ez az immunreakcióhoz hasonlítható mechanizmus, mindenféle kémai és biológiai folyamatok zajlottak le a testében, amelyek eredményeképp úgy felfutott a dombra, mint a kínai ruhaexport a kilencvenes években. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Orsoja mentális állapotát sem, aki számára a Trail 2, illetve 1,5 km-es emelkedői után a szokásos domb nehézségei valószínűleg meglehetősen relativizálódtak.

Persze nagyon bonyolult dolgok zajlanak le a szervezetünkben, nyilván a fenti gyermekded elméletnél sokkal összetettebb a megoldás, de egynek azért nem rossz. Legalább okoskodhattam. Vagy hülyéskedhettem. Nagyfaterom szerint ugyanis nem mindegy, hogy valaki okosan hülyéskedik, vagy hülyén okoskodik.

A bejegyzés trackback címe:

https://kocafuto.blog.hu/api/trackback/id/tr48792741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orsoja 2008.12.01. 14:25:01

Szerintem ez az elmélet (ami a nevedhez fűződik, tehát a tiéd) nem is annyira hülyeség. A nagypapád büszke lehet rád :-)
Tanulság: több trailhez hasonló versenyre kell menni, és gyakrabban kell meghaladni saját határainkat.
süti beállítások módosítása