A megálmodós hurráoptimista poszt óta kissé átrendeződtek az erőviszonyok. A turbólendület kissé megtörni látszik, mert immár egy orvos és egy gyógytornász is megerősítette a diagnózisomat, tényleg ínszalaggyülladásom van. Mikor felvetettem a két hét múlva esedékes félmaratont, szerencsére egyikük sem szörnyülködött el, tehát alighanem megmaradok, jó eséllyel még a versenyen is ott leszek. A dokker felírt pár masszázs+ultrahangos kezelést, meg gyulladáscsökentőt, a gyógytornász kiscsaj azt mondta, hogy holnap fussak egy keveset próbából. Hát majd inkább holnapután, mert előbb a felírt nagydózisú antibiotikumok segítségével le kell gyűrnöm az óvodából beszerzett, szemgyulladással tetézett tüdőpestist...

Addig is töröm a fejem, emésztem a szakemberektől hallottakat. Nagyon tanulságos volt ez a két beszélgetés a dokival és a gyógytornásszal.

Első tanulság:
30-35 év körül az ember szalagjainak vérellátása csökken, nagyobb valószínűséggel alakul ki gyulladás. Nos, én tizenéves koromban könyvmoly voltam, huszonévesen egyetemisa partiállat, heti 10 doboz cigi és 1231141 egység alkohol elfogyasztásával, szóval elszúrtam a sérülésveszély nélküli sportolási lehetőségeimet. Na jó, mondjuk hetente fociztam az Ady téren, de utána rögtön be is rúgtunk. Ráadásul kapus voltam, szóval hagyjuk. Ennek köszönhetően viszont lassan szakvizsgázhatok sporttraumatológiából. Hehe.

Második tanulság:
A sok emelkedő nem csak a szívünket és a tüdőnket edzi, de komoly terhelésnek teszi ki az Achilles-ínt, ami így hamar begyulladhat (súlyosbító tényező: 1. pont). Tehát nem kell félni a sík tereptől. a unalmas, nyomjunk egy kis powermuzsikát, vagy mantrázzunk. Ajánlom a maha-mantrát: "elektromos ellenállás, elektromos ellenállás, elektromos ellenállás, elektromos ellenállás..." Éérted?!

Harmadik tanulság:
Lehet, hogy a beton rossz az ízületeknek, de az egyenetlen (erdei) talaj meg rossz a szalagoknak. Mivel futni mégis muszáj, mindenki döntse el a saját szája íze szerint, melyiket választja. Aki meg sose sérül meg, annak túró a fülibe. Az nem igazi kocafutó, hanem kriptoprofesszionális sumák, aki frusztrálja a kocákat.

Negyedik tanulság:
Nem mindig ott van a baj, ahol fáj. Esetemben a bal boka belső oldala felett kb. 10 centivel. Mostanáig szorgosan jegeltem ezt a területet, míg a doki rá nem mutatott, hogy a tünteket valójában az Achilles-ín okozza. Azóta hátul jegelem, és mintha jobban lennék. A vizsgálatnál olyan rohadt erősen megcsípte, hogy majdnem odasz*rtam...

Ötödik tanulság:
A gyógytornász (Caroline) szerint a cipőcsere egy csomó ember szalagjait kinyírja, főleg ha eszetlenül csinálja az ember (mint én). Az új cipővel apránként kell barátkozni, hozzá kell szoktatni a futóművet. Akkor hát isoráz, Air Trail Pegazus elő a szekrényből (még nem küldtem el az öcsémnek), aztán kezdjünk 2-3 km-mel. Persze majd a nagy megmérettetés után, most nem kockáztathatok.

Elméleti szakasz vége. Remélem egy hét (lesz az tíz nap is mire újra futhatok) semmittevés és betegeskedés alatt remélem nem párolgott el a remek kis állóképesség és vitálkapacitás, amit Lisszabonra tartogattam. Most már a vészterv vészterve lép életbe, ennél egyszerűbb senkinek sincs:

Ha majd kapok levegőt, de még péntek előtt nyomok egy rövidet (3-5 km). Ha minden oké, vasárnap lazán lekocogom a Postlaf 10 K-ját. a jövő héten még egy rövidet futok (közben lesz 3 fizioterápia), aztán lesz ami lesz alapon nekivágok a március 22-i félmaratonnak. Ha ki is purcanok, legalább nem fagy be a likam: az időjárásjelentés Lisszabonba 23-24 fokot ígér a jövő hétvégére...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.