Zatopek szerint "a halnak úszni, a madárnak repülni, az embernek futni kell". Ez az előző poszt kapcsán az merült fel bennem, hogy mennyire van értelme természetességről beszélni a modern ember esetében, akinek a futás nem annyira a természetéből adódó tevékenység, mint inkább a természethez való visszatérés eszköze.

Sport Európában

Őskori elődeinknek ugyebár muszáj volt futni, különben elkapta őket a kardfogú tigris, vagy agyontaposta őket a mammut. A dekadens, a test tökéletességének bűvöletében élő görögök aztán ugyan magasabb eszmei szintre emelték a sportot, az athéniak a buzulásfilozófia, a spártaiak a mészárlás végett, de a rómaiaknál már csak lefelé ívelt a futás karrierje. A középkortól aztán végleg megszűnt a futás, mert a talpas póroknak volt más dolguk is, az uraknak meg derogált leszállni a magas lóról. Sport címén inkább csépelték egymást, a kardioedzésnek kevesebb szerep jutott. Modern tömegsport formájában aztán a legújabb korban éledt újjá a futás, amely aztán a többi sportággal együtt tovább követte a politikai-társadalmi változásokat. A tekintélyuralmi rendszerekben például jelentős támogatást kapott a sport, a náciknál az árja faj (mondjuk ez nem jött be), a szovjeteknél meg a homo sovieticus mindenekfelettiségét volt hivatott bizonyítani.

Az ókortól napjainkig eltelt rövidke idő alatt életmódunk bizonyos változásokon ment keresztül, ami persze hatással volt mozgásszerveinkre is. Az utolsó 50 év aztán végleg betette a kaput, már ami a mozgást illeti. Az emberi társadalom jó része a természetes járást torzító divatos cipőben jár, egész nap a munkahelyén ül, vagy éppen testét torzító komoly fizikai munkát végez, szórakozásképpen a tévé vagy a számítógép előtt görnyed, szóval semmi köze a kardfogú elől menekülő stramm kis fickóhoz. Nem beszélve arról, hogy ezek a klassz változások generációról-generációra öröklődnek és kumulálódnak. A modern tömegsport szerepe tehát az, hogy ezeket az embereket egészségük megőrzése érdekében visszavezesse a mozgáshoz. A fent említett torzulások miatt ez persze nem könnyű, a leszuttyadt fizikumú kocafutó össze-vissza sérül, eszetlenül edz, majd újra lesérül. Neki bizony ortopéd segédeszközökre van szüksége (futócipő).  Ugyanez érvényes az élsportolókra is, hiszen ők is a satnya modern embertípus képviselői, persze feljavított változatban.

Szóval természetességről beszélni relatív dolog, óvatosan is bánok azzal, aki a "Vissza a természetbe, mindenáron" jelszóval ügynököl. Ne adjuk fel a természetességre való törekvést, de legyünk tisztában adottságainkkal és korlátainkkal. Ha például gyenge a bokánk, ne restelljünk aszfalton futni, az sem az ördögtől való. Egy a lényeg, a mozgás öröme.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.