No barátaim az Úrban, sikerült lefutnom a félmaratont! Lisszabonban! És még bele se pusztultam...

Kata és Gréti is elkísértek Lisszabonba, csapatépítő jellegű családi hétvégét kerítettünk a verseny köré. Ránk is fért egy kis kikapcsolódás meg napfény, mert itt Luxiban már elég volt a avas esőből. Nos, napfényből volt elég, a hőmérséklet napközben elérte a 20-22 fokot, és mindent belengett valami kellemes mediterrán hangulat. Fura hely Portugália, érdekesen vegyíti a mediterrán lazaságot az észak-európai kulturáltsággal. Például nem lökdösődnek, és a gyalogosokat is átengedik az úton. Mondjuk cserébe ordítanak éjjel az utcán. De csak péntek-szombaton... Az előjelek nem voltak túl kedvezek, mert a verseny előtt napon elveszítettem a rajtszámomat. Szerecsére a chip megmaradt, úgyhogy a versenyközpontban simán adtak egy másik számot.

A verseny útvonala nagyon izgalmasnak ígérkezett, az első 3 kilométer mindjárt Lisszabon egyik emblematikus építményén, az Április 25. hídon keresztül vezetett át. A hídról lélegzetelállító kilátás nyílik a városra és a folyóra, a hídtól nem messze a rióihoz hasonló Krisztus-szobor áll. Itt jelentkezett az első nehézség, ugyanis a kétszer három sáv ellenére csak nagyon lassan lehetett haladni. A félmaraton és a miinimaraton résztvevőit ugyanis egyszerre indították, és az emlékpólóért érkezett nyugdíjasok élőláncot alkotva sétafikáltak és fényképekedtek a hídon. Felidéztem a pesti metrón szerzett készségeimet, és finoman lökdösődve átnyomakodtam közöttük. A tömeget kábé híd végére sikerült nagyrészt magam mögött hagynom, plusz itt ketté is ágazott a mezőny, tehát kezdődhetett a saját tempójú futás. A híd után a folyó partján húzódó gyorsforgalmi úton futottunk végig, be a belvárosba, majd ott visszafordulva (7,5 km) elindultunk a Belém nevű városrészbe. A fordulópontnál éppen Besenyő Pista bácsi baromságait hallgattam, úgyhogy alig vettem észre a családomat, akik rohantak, hogy csókot hintsenek a család büszkeségének. Az előttem futó faszi szólt, hogy ugyan nézzek már hátra. Gyors puszi futtában, aztán nyomás tovább. Ekkor jött egy baromi hosszú, 10 km-es egyenes szakasz. Ez nem volt könnyű, de nem a fizikai megterhelés miatt, hanem egy ilyen gigász egyenesben nehezen telnek a kilométerek. Ekkor a lejátszón vége lett a Besenyőéknek és (a legjobbkor) jött a powersong, a "Ne szórakozz Zohannal" filmzenéje, a Ma Sheba Ba. Ez úgy megdobott, hogy mindjárt felgyorsítottam 5:10-re és magam mögé utasítottam egy csomó futót. Aztán eszembe jutott, hogy ha most nem eszem valamit, akkor a végén ki fogok purcanni, tehát elővettem egy Isostar szeletet (jó gejl) és leerőltettem a torkomon. Mint kiderült, nagyon jól tettem.

Kábé öt kilométerenként volt frisítőpont, de a fordulók miatt ez gyakorlatilag kétszer annyinak tűnt, mert az asztal mindkét oldalán osztották a vizet meg a (KÉK!) Powerade-et. Szóval szomjas nem voltam. Szóval a hosszú szakasz kivezetett Belémbe, ahol egy rakás nevezetesség áll, például a belémi torony, és a Jeromosok kolostora. Amíg ezeket bámulgattam, jobban is telt az idő, aztán egyszer csak kimentünk a városból. Itt már rendesen számoltam a kilométereket, mert míg a táv közepén  a futás öröméért ment az ember, a végén már az dolgozott, hogy a 21 km az mégiscsak rohadt nagy dolog, nyomás neki, nyomjad öcsi. Nyomtam is, a második fordulónál (17 km) éreztem, hogy most már csak a gála van hátra. A befutó előtt már azt néztem, hogy állnak Katáék, hogy integethessek nekik. Végül egészen a célvonal előtt vártak, aranyosan csápoltak és fotóztak. Feledhetetlen érzés volt befutni. Mondjuk közvetlenül a megállás után úgy összeugrottak az izmaim, mint a macskanadrág. Kicsit lenyújtottam aztán mentünk a dolgunkra. 

Aznap délután-este annyit zabáltam, mint egy büdös disznó. Pulykahamburger, tintahal, müzliszelet, és tulajdonképpen minden ehető, ami a kezembe került. Persze ringatni se kellett lefekvéskor...

A lábam érdekes módon egyáltalán nem fájt, valószínűleg az egy hete szedett gyógyszernek köszönhetően. Mindenesetre a jövő hétem megmutatom egy specialistának, nem szeretném, ha eldurvulna a helyzet. Meglátjuk, hogy mit mond, és ha nincs nagy gáz, akkor április végén, majd májusban jöhet a következő két félmaraton. A végén még belejövök, mint kiskutya az ugatásba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.